Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ISKOLA

Csíkszenttamás iskolai oktatásával kapcsolatosan olyan dokumetumokat próbálunk vallatni, amelyek a plébánia irattárában léteznek. Legrégibb okmányok, amelyek az iskolai oktatásra vonatkoznak 1856 éveik. Megelőző időszakról csupán két tanító neve maradt fenn: 1592-ben Lőrinc deáké és 1779- 1820 között Fogarasi Mihályé.

 
Megelőző századokban sem a falu lakói, sem a vezetők nem igen igényelték, illetve hiányolták az írás-olvasás tudományát. A bürokráciamentes századokban az embereknek a primitív gazdasági eszközökhöz és fegyverzethez, nem kellett szaktudomány. A falu néhány írástudója a pap, tanító meg az a néhány földbirtokos, nemes írástudása elég volt ahhoz, hogy az embereket munkára fogják, vagy harcba szólítsák, ha az ország uralkodója ezt kívánta. Jó példa erre az első fejezetben felsorolt elit családok sarjai (Abafi, Bőjte, Deák, Baróti stb.) akik a XVIII. Században Udvarhelyt végeztek gimnáziumot.

1856-tól az alábbi fontosabb tanügyi eseményeket említhetjük meg:

1856. szeptember 1.-én kelt átiratában Deák István lelkész iskolaszéki elnök minőségében figyelmezteti a községi elöljáróságot, hogy vegyen szigorú intézkedéseket alkalmazva büntetéseket is annak érdekében, hogy az iskolaköteles gyermekek járjanak iskolába. Kihangsúlyozza, hogy most már érvénybe a mindennapos tanítás. (az, hogy azelőtt milyen tanítás folyt, nem lehet tudni, nincs bizonyító okmány). Hogy hol volt az iskola, hány tanító volt, azt nem lehet megtudni ebből az iratból, viszont az öregek szerint az iskola a mai kántori lak volt.

1820 és 1860 között Szőcs József, majd Székely Károly volt tanító. 1858-tól a kimutatás Szőcs József nevét említi, aki 54 gyereket tanított.

1859 évből egy kimutatás Ádám András községi biró aláírásával az iskolából kimaradt 56 gyerek nevét tartalmazza. A ki maradások okát tartalmazó rovatnál szembeötlő az a tény, hogy legtöbb gyermek szegénység, illetve betegség miatt maradt ki.

 

 

1860-tól 1870-ig úgyszólván semmiféle okmány nem található, ami lényegesebb dolgot tartalmazna, csupán néhány jegyzőkönyv arról, hogy az iskolaszék felvette ezt-azt a személyt kisegítő vagy kántortanítónak.

1870-ből van Antal Károly tanfelügyelőtől egy körlevél, melyben megállapítja, hogy a falvak lakóssága mennyire nagyfokú tudatlanságban, kulturális elmaradottságban és részben ebből kifolyólag milyen nagy szegénységben él. Mindezek orvoslása érdekében elrendeli, hogy minden községben a felnőtt embereket egy-egy önként vállalkozó tanító vegye kézre és tanítsa meg írni és olvasni. A tanításért három forintot fizetnek azok, akiket írni és olvasni kellett megtanítani. Hogy ez a gyakorlatban miképpen volt alkalmazva, erről nem szól a feljegyzés. Ebben a tanévben az iskolának 132 fiú és 127 lánytanulója volt. Ehhez a létszámhoz a következő tanévre be volt írva 27 fiú és 28 lánytanuló az első osztályba.

A múlt század hetvenes éveiben, a tanköteles gyerekek két csoportjáról tesznek említést: a 6-12 évesek csoportjáról, ez utóbbit, mint ismétlőiskolát említve, ezeknél a gyermekeknél az iskolába járással sok baj lehetett, kiváltképpen a szülői magatartást okolva elsősorban, de akkor talán hatványozott volt az iskolakerülő gyermekek száma, akik szívesebben őrizték a szarvasmarhákat, mint „átszenvedjék” a tanító reguláit, valamint az írás-olvasás „fontosságának tudatát”.

1872. március 28.-án a fent nevezett Deák István lelkész a község elöljáróságához intézett levelében a tanteremhiány problémáját hozta fel, megemlítve, hogy közel 10 éve épült kántori lak nem kielégítő a tanulólétszámhoz viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy a jeleni kántori lak 1862-ben épült, viszont volt ott megelőzően egy régebbi épület, szintén kántori lak, ami nincs tisztázva). Mint más levelekben is olvasható, a nélkülözhetetlen osztálytermet sikerült is négy- öt évi késéssel fölépíteni, de nem tudni, hogy hol volt a pontos helye.

1874 évből egy birtokcsere egyezség került elő, mely bizonyos Ágoston Ábrahám nevű illető és az egyház között történt, abból a célból, hogy az iskolának valamelyes nagyságú birtokot, kerthelyiség félét biztosítsanak. Habár tisztán nem nevezi meg az egység a terület pontos helyét, mégis arra lehet következtetni, hogy arról a telekről van szó, melyen jelenleg az iskola van, annál is inkább, mivel a nevezett (Ágoston Ábrahám) József) jelenleg is iskolával tőszomszédok.

Az iskola irattárában létező legrégibb irat: az anyakönyv, 1877 évből való. Ezt is 1907-ben kötötték össze, amely tartalmazza a tanulók névsorát 1897-ig. Ezt követően évente megvannak a hasonló dokumentumok. Az eredeti anyakönyvben egy dokumentum meg is jegyzi, hogy 1877 előtti évekből semmiféle napló, vagy anyakönyv nem maradt meg.

 

1877-78 tanévben, az alábbi tanuló-létszámot tart nyilván a dokumentum:

I. osztályban 105 fiú IV. osztályban 5 fiú

II. osztályban 16 fiú V. osztályban 4 fiú

III. osztályban 5 fiú VI. osztályban 3 fiú

Ugyanez a létszám figyelhető meg a többi években is, vagyis csak ennyien látogatták az iskolát rendszeresen. Úgy látszik, hogy csupán az első osztályt tartották fontosnak, azaz csak azt, hogy a gyermek tanuljon meg valamennyire írni, olvasni, bár a nevét le tudja írni. Általános tendencia szerint: a gyermeknek, mihelyt annyira felcseperedett, őriznie kellett az állatokat, segítenie kellett a szülőket a mezőgazdaságban, ez volt a főcél, az életért, a létfenntartásért folyó nehéz küzdelmükben. A leánytanulóknál ugyanez a tanuló arányszám figyelhető meg.

1879-ből tanfelügyelői felszólítás (körlevél) került elő, melyben megállapítást nyert az a tény, hogy az „ismétlőiskola” (13-15 évesek) látogatottsága nagyon gyarló. Komoly fenyegetőzésekkel hívta fel erre az iskolaszék figyelmét. Ugyanebből az évből került elő az Erdélyi Római Katolikus Státusznak egy rendelete, melyben elrendeli, hogy szervezzenek gyűjtést az iskolák és tanítók megsegítésére.

 

1881-ben Éltes Elek tanfelügyelő által kiadott körlevélben megállapítást nyert, hogy feltétlen szükséges tanítónők beiktatása az iskolához, ugyanis a községben van három férfi tanerő és egyenként mindenkire 130-140 gyermek jut, ami túlságosan sok. A fenti intézkedést azzal is megindokolják, hogy a női tanerők sokkal eredményesebb nevelőmunkát tudnak végezni, főleg a leánytanulók „erköltsös” nevelésében, valamint a gazdasszonyi teendők: sütés, főzés, varrás, mosás stb. ellátásában, mint a férfiak.

1883-ból van egy tanfelügyelői jegyzőkönyv, mely tűrhetetlennek minősíti az állapotokat a férőhelyek tekintetében és szigorú parancsot ad egy harmadik tanterem felépítésére.

1885-ben tanító Ferenc János, míg 1889-ben Puskás Tamás nevét tartja nyilván az okirat.

 

1890-es években épült a jelenlegi iskola helyén egy iskolaépület kőből, amely három osztályteremmel 1911-ig funkcionált. Az öregek úgy beszélik, hogy később lebontották, s amíg az új, a mai iskolaépület egy része felépült, a tanítást a szomszédos magánházaknál bonyolították le. 1894-ből egy okirat három tantermet említ 406 tanulóval. 1912-ben kelt okmány említi az új (mai) iskola épületét, de megcáfolhatatlan tény, hogy az iskolaépület 1911-12-ben épült. Ebben az iratban említik az iskola államosításának kérdését. Ez meg is történt és azt vitatják, hogy most már az állami iskola épületében, helyet kell biztosítani a felekezeti iskola számára is. Az új iskolának több tanterem épült, két szoba-konyhás igazgatói lakás, amelyhez, a magyar állam ötvenezer aranykoronát adományozott. A XX. Század első évtìzedében a következő tanítók oktattak:

-1900-ban Gál Sándor és György Balázs

-1907-ben Ágoston József

-1910-ben Bara Ignác

-1913-ban Gál Sándor és Ágoston Józsefné. Ezek az évszámok valószínű a munkába állásuk évét mutatják, de nem azt jelentik, hogy nem voltak kisegítők, s egy-egy tanító 100-120gyereket tanított, a tanügyi dolgozók fenti helyzete nem tükrözi a teljes valóságot.

 

 

A következő évek során gyarapodott a tanügyi káderek száma, viszont nem volt párhuzamos osztály, az V-VII osztályok egy termet vettek igénybe, hiszen ezekbe az osztályokban nem járt több mint 25-30 tanuló. Felekezeti iskola 1913 körül megszűnt, 1919-ben újból megnyitotta kapuit két tanerővel, de sajnos egy év múlva, azaz 1920-ban az akkori idők ilyen-olyan nehézségei miatt, végleg megszűnt és maradt csak az állami iskola. Az eredeti iskolaépülethez 1929-ben még egy osztálytermet építettek, majd 1962-63-ban a régi épületre emeletet építettek s így négy tanteremmel bővült az iskolaépület. Az igazgató lakásban lakott Jamandi Ádám és családja 1922-től 1940-ig, miután véglegesen megváltoztatták rendeltetését: egy osztálytermet, irodát és szertárat rendeztek be a lakás helyébe.

Az 1930-as években ástak kutat, építettek egy kétszobás földszintes épületet, amelyben a kezdet-kezdetén kantin volt, majd az iskolaszolga lakott benne s jelenleg könyvtárnak van berendezve.

A tantárgyakról röviden, a régi anyakönyvekben szerepeltek: hit-, és erkölcstan, szorgalom, magaviselet, nyelvi ismeretek, számolás, gazdasági és egészségi ismeretek, éneklés, testgyakorlat, honpolgári ismeretek, földrajz, történelem, kézimunka. Osztályozás 1940-ig a mostaninak felelt meg, 1940-44 között a kitűnő, dicséretes, jeles, jó, elégséges, elégtelen, hanyag stb. volt.

Az 1920-30-as években délelőtt, délután történt a tanítás, délután leginkább gyakorlati órák voltak, melyeken a tanulók szerszámnyeleket, kosarat, húspotyolót, sulykot, gereblyét, stb. faragtak, de gyakrabban vágták a fát, kapáltak az igazgatónak és Puskás Samunak. Ezekben az években az alábbi tanítók voltak: Jamandi Ádám, Jámándiné Puskás Rozália, Puskás Samu és neje, Dobay Albert, Bara Ignác kántor, Ferenc Lajos. 1932-ben Andrei Finichiu és felesége is tanított, de nem sokáig, mert a nép kérésére menesztették, amiről a történész ekként emlékszik meg: „Amikor a katolikus püspök a magyarul nem tudó állami tanítóknak a székelyföldi iskolából való eltávolítása érdekében járt közre az Oktatási Minisztériumban, a Szenttamásiak 701 aláírással ellátott emlékirattal fordultak a minisztériumhoz és kérték, hogy magyarul nem tudó három tanítójukat azonnal helyezzék el. Két tanítót félév múlva el is helyeztek, de a szenttamási nép ma már nem volna képes ilyen lépést megtenni." (33) (Jamandi volt a harmadik, aki maradt.) Így is sok volt a panasz a tanfelügyelőkre és az igazgatóra, a magyarul tanulók gyérítésére tett intézkedések miatt, az anyanyelv tanításának korlátozásáért, ami odavezetett, hogy a gyermekek nem tanultak meg helyesen írni és olvasni sem magyarul, sem románul, hiszen amit ott tanultak, az sehogy sem talált bele az otthoni székely magyar mindennapi megszokott életükbe. A palatábla (34) és palavassző szintén a 30-as évek végéig használatban voltak, főleg az alsóbb osztályban, vonalas füzetet csupán szépíráskor használtak. Az acél tollhegy és a tinta túlságosan bonyolult „szerszám” volt a nehézkes kezű gyerekeknek, kínnal-körmöltek a mondatokat, tele maszatolva tintával a füzetlapokat. Egyetlen tankönyvben benne volt minden, amit a gyermeknek- tanterv szerint meg kellett tanuljon. A könyvek nemzedékről-nemzedékre szálltak, míg teljesen ronggyá nem váltak. A magyar gyerekek bemagolták a román szöveget a nélkül, hogy értették volna azt, számolás terén, pedig a szorzótábla tudása volt a legfontosabb. Hetente egy magyar óra volt, ezt is sok tanuló átcsavarogta, mivel a tanító túl szigorú volt, azaz a pacsizó pálca igencsak uralkodott. Szenttamáson XX. század elején mindössze két személy végzett egyetemet: Balogh Ignác unokabátyánk, aki Kolozsvárt tanárkodott, valamint Puskás József királyi főtanácsosi rangot ért el. Középiskolát végeztek a Puskás család tagjai, ifj. Bara Ignác, Bara Gyula a Ferencz család tagjai: Lajos, Guszti, János és mások. Később beiratkoztak Ágoston (Pál) Ferenc, Magyari Dezső, Bogyó Bandi, Balogh Imre stb. 1940-től Csíkkarcfalván megnyílt a Rom. Kat. Együttesoktatási Gimnázium (Polgári iskola), amely négy éves volt és a végzősök ún. kisérettségit tettek, amivel különböző tisztviselői állásokat betölthettek, vagy folytathatták tovább tanulmányaikat (plusz 4 év gimnázium). Szenttamásról az alábbiak jártak Karcfalvára: Ambrus Zoltán, Ádám Emerencia, Baróti József, Boér Mária, Boros Veronika, Ferencz Ilona, Kiss Dénes, Kosza Aranka, Magyar Irén, Márk Vilmos, Oláh Irén, Szabó Ferenc, Szebeni Anna és Teutsch Mária. Szenttamáson is a tantestület jóvoltából, szerveztek egy ún. magánvizsgálatra előkészítő polgári iskolát, amelyet Dobay Albert igazgatósága alatt az alábbi tanítók vállalták a felkészítést: Bálint Vilmos pap, hit és erkölcstan, Ivánitza Matild: magyar nyelv, német nyelv, rajz, szépírás, egészségtan. Nyizsmánszki Anna tanítónő: történelem, vegytan, földrajz, kézimunka. Csintalan Lajos román nyelv, közgazdaság, jog, ének, honvédelmi ismeretek. Ferencz Lajos: számtan, mértan. Bara Ignác kántor: természettan, növénytan, állattan, mezőgazdaságtan.

Vizsgára sepsiszentgyörgyi M. Ki. ÁLL. Polg. iskolában jelentkeztünk, évente két osztályból, a negyedikből 1943-ban vizsgáztunk.

 

Ennek az iskolának előnyeit az alábbiakban vázoljuk: megtanítottak helyesen magyarul írni-olvasni, beszélni, amit a 7 elemiben nem volt módunk elsajátítani. Ugyanakkor számolni, gazdasági és más természetű hasznos dolgokra is oktattak, de legfőbb érdeme az inspiráció, amely sokukban fölébresztette a továbbtanulás iránti vágyat. A beiratkozottak közül tovább tanultak és állami hivatalt töltöttek, illetve töltenek be a következők: Balogh Márton -könyvelő, Bálint Gyula -tanító, Bács Albert -tanító, Bárány Antal -katonatiszt, Ferenc Károly -tanító, Guzrány Regina -tanítónő, Katona József -orvos, Kurkó Ferenc -tanító, Márk Vince -pap, Puskás Hortenzia és Klára -tisztviselők, Szabó János -könyvelő. Ugyanakkor a tanulást megkezdték, de különböző családi, vagy más társadalmi okoknál fogva (háború) nem fejezték be a következők: Albert István harangozó, Balla András, Balla Gyuri, Biró Dénes, Biró Ferenc, Imecs Laci, Kedves Teréz, Kedves Ferenc, Kedves Károly jenőfalvi, Márk Zaki kántor, Márk Dénes, Márk Róza, Szekeres József jenőfalvi, Székely Róza, Sánta Teri és Sánta János. Kósa Ignác volt szövetkezeti-, néptanács elnök és raktáros.