Ünnepélyesen átadták a Hargita Megye Tanácsa, Csikszenttamás Község Tanácsa,által támogatott csíkszenttamási ravatalozót a helyi katolikus temetőben vasárnap. Az eseményen számos helybéli és több megyei elöljáró mellett Tamás Márton plébános és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Borboly hangsúlyozta: a megyei tanács egyik kiemelt programja a ravatalozók építése, eddig már közel száz ilyen létesítmény megépítésében vállaltak szerepet, amelyeket a közbirtokosságokkal, helyi tanácsokkal együttműködve sikerült létrehozni. Mint fogalmazott: egy közösségnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a célokat, amelyeket kitűzött maga elé, meg is tudja valósítani.
– Az, hogy épült egy ravatalozó, nem azt jelenti, hogy csak onnan lehet temetkezni, igények és elvárások esetén az egyházzal lehet egyeztetni. Viszont látható, hogy a megyénkben ott, ahol sikerült ravatalozót építeni, ma
már mindenhol azt használják, nyári időszakban is megfelel a higiéniai, egészségügyi követelményeknek– mondta a tanácselnök. A szalagvágást követően Tamás József segédpüspök megszentelte a kápolnát, és Tamás Márton helyi plébánossal közösen misét tartott a ravatalozókápolnában



